60. befejező rész + Epilogus

Kendra

  - Jézusom, el sem hiszem, hogy az enyém is lesz ekkora - pislogott a hasamra  hatalmas szemekkel Sara mikor beengedtem az ajtón.

 - Pedig megnyugodhatsz, lesz. Kell a hely a focista utánpótlásnak. Neked mennyi is van hátra? - kérdeztem vigyorogva.

 - Még huszonhárom hét - csúszott önkéntelenül a keze a szintén gömbölyödő testrészére.

 - És nektek? - fordultam a másik két látogatómhoz Pilarhoz és Carolinehoz.

 - Hozzátok mérve még nagyon az elején járok - válaszolt kuncogva a barna bemondónő, aki képes volt elcsavarni az andalúz védő fejét. - Most töltöttem be a tizenkettedik hetet- pirult el halványan.

 - Én pedig még csak a hatodikban járok - rántotta meg a vállait a brazil lány nem törődöm módon, de látszott rajta, hogy majd kicsattan a boldogságtól.

 - Enzo mit szólt a hírhez? - kíváncsiskodtam, miközben a kanapéhoz totyogtam és óvatosan elhelyezkedtem rajta.

 - Szerintem még nem nagyon fogta fel - nevette el magát a lány -, de úgy érzem, hogy nem lesz vele semmi baj.

 - Juninak is idő volt hozzászoknia, hogy nem lesz egyedül. Amit lehetett elmagyaráztunk neki, sőt egy-egy ultrahangra elvittük magunkkal és így könnyebben tudatosítottuk benne, hogy van egy pocaklakónk.

 - Ez nagyon jó ötlet! - csillantak fel Caroline szemei. - Ezt én is kipróbálom.

 - Még jó, hogy nekünk ilyen problémánk nincs - tárta szét jókedvűen a kezeit Sara.

 - Ahogy a fiúkat ismerem, majd lesz. Már most azon dolgoznak, hogy meglegyen az egész Real keret, tartalék játékosoktól kezdve az edzőkig - nevettük el magunkat.

 - Aú! - kaptam a derekamhoz, ahova reggel óta bele-bele nyilalgatott a fájdalom.

 - Jól vagy? - néztek rám kérdőn a lányok.

 - Semmiség, csak a derekam. Már nem bírja a terhelést - legyintettem, de egy újabb fájdalom miatt az arcom eltorzult.

 - Kendra, én nem akarlak beparáztatni, de nem lehetséges, hogy ezek már a fájások? - meredt rám Sara.

 - Gondolod? - kérdeztem a rémülettől elvékonyodott hangon.

 - Nagyon úgy néz ki - mondta komolyan. - Ha jól figyeltem az órát, öt percenként rándultál össze.

 - Nekem fel sem tűnt, mert reggel óta fájt a derekam, de azt hittem ez ma egy ilyen nap - remegett meg a hangom.

 - Össze vagy cuccolva? - fordult felém a brazil lány.

 - Persze, fent van a szobánkban a bőrönd - intettem a fejemmel az emelet felé.

 - Oké, akkor én most kihívom a mentőket, te meg szólj Crisnek, hogy hol talál meg - nyomta a kezembe a telefonomat Pilar.

 Csak egy bólintásra tellett, mert rengeteg minden kezdett kavarogni bennem és ez olyan szinten leblokkolt, hogy semmire sem voltam képes. Az érzés, hogy nem sokára megszületik a kisbabám, lebénított. Végül erőt vettem magamon és tárcsáztam a férjem számát. Türelmetlenül vártam, hogy felvegye végre, pedig tudtam, hogy edzése van és ilyenkor a mobilok az öltözőbe vannak száműzve. Csak külön engedéllyel lehet azokat bevinni a pálya területére, és Cris megkapta Carlotól ezt az engedélyt. Amíg vártam, a lányok mindent összeszedtek nekem, majd visszaültek a helyükre és kíváncsian néztek rám.

 - Mi a baj Kicsim? - hallottam meg hirtelen a portugál lihegését a fülemben, amitől úgy megijedtem, hogy majdnem elejtettem a telefont.

 - Úgy néz ki, hogy megkezdődött - nyögtem ki nagy nehezen.

 - Mi kezdődött meg? - értetlenkedett a vonal másik végén lévő.

 - A szülés, te nagyokos - csattantam fel, miközben egy újabb fájdalom hullám csapott le a testemre.

 - Basszus! - kiáltott fel Cris. - Jön a baba! - ordította el magát, gondolom így hozva tudomására a csapatnak, hogy mi történik. - Most mit csináljak? Tudod mit? Várj meg, mindjárt otthon leszek! Miért pont most kellett anyámnak is elmennie Junival? - ömlött belőle a szó. A lányokkal jót derültünk a hangjából kihallatszó pánikon. Magam elé képzeltem, ahogy idegesen a hajába túr miközben gőze sincs, hogy mit tegyen.

 - Nyugi - próbáltam lelket önteni belé, pedig én magam és rendesen be voltam rezelve - itt vannak a lányok. Pilar már hívta a mentőket, Sara és Caroline pedig már elő is készítettek nekem mindent.

 - Jó, az jó - fújta ki a levegőt végre portugál. - Akkor én most összekapom magam és megyek...

 - A kórházban találkozunk - adtam neki támpontot. - Most ért ide a mentő - pillantottam az ajtóra, ahol Sara segítségével egy tolókocsit toló idősebb férfi lépett be. - Cris, leteszem - sóhajtottam fel, mert most tudatosult bennem igazán, hogy hova is készülök.

 - Sietek és Kendra, szeretlek! - búcsúzott a férjem.

 - Én is téged - mosolyodtam el, majd kinyomtam a készüléket.

Az események innentől felgyorsultak. Ahogy beültem a mentőbe, az végig száguldott velem a városon. A lányok kocsival követtek, egyedül Sara ült be mellém és végig fogta a kezemet, ami nagyon megnyugtató volt.

 - Elvárom, hogy amikor én megyek, te is ott legyél velem - mosolygott rám idegesen.

 - Ezt mondanod sem kellett volna - szorítottam meg a kezét, részben bátorításképp, részben a testemet egyre jobban ostromló fájdalomtól.

A kórházba érve, azonnal a vizsgálóba vittek, ahol átöltöztem.

 - Na lám csak - köszöntött széles mosollyal Dr. Mendez - a legkisebb Aveiro úgy gondolta, hogy itt az idő előbújni a tojásból. Ne féljen Kendra, minden rendben lesz - paskolta meg a vállamat miközben mindenféle szerkezetet csatoltak fel rám az asszisztensével. Minden egyes gépnek elmondta a funkcióját, ezzel is próbálva csökkenteni bennem a félelmet. A végén már úgy éreztem magam, mint egy fura űrlény. A szobában minden sípolt, pittyegett, de ez cseppet sem zavart, mert tudtam, hogy ez a hang a babámhoz tartozik, a babámhoz akit nemsokára a karjaimban tarthatok majd.

 - Most már biztosan megtudjuk, hogy kisfiú e vagy kislány - mosolygott rám a doki, akinek a lelkére lett kötve, hogy ha a vizsgálatok közben meg is tudja állapítani, ne árulja el nekünk a baba nemét.

 - Igen - bólintottam két fájás közt.

Furcsa volt, mert éreztem a fájdalmat, mégsem törődtem vele. A boldogság, hogy nem sokára láthatom a pocaklakómat, csökkentette a fájdalom érzetem.

 - Kicsim! - szólalt meg hirtelen a portugál hangja a szobából amire felkaptam a fejem majd szélesen elmosolyodtam és nevetni kezdtem.

 - Cris, te hogy nézel ki? - pislogtam csodálkozva a férjemre, aki zöld kórházi ruhában volt, a cipőjén szintén zöld lábzsákkal, de a legmurisabb a fején lévő műtőssapka volt. - Átmentél levelibékába? - hecceltem, de a fájdalom megint végigcikázott a testemen. - Ááá!

 - Jól vagy? - ugrott mellém idegesen és egyik kezét az ujjaim köré kulcsolta, míg a másikkal a hajamat simította ki a homlokomból. 

 - Voltam már jobban is - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt -, de nem panaszkodom, mert nem sokára itt lesz velünk a kisbabánk - suttogtam egy újabb fájás rohamot leküzdve.

Az idő felvette az ólom csizmáját és a percek most óráknak kezdtek tűnni. A testemben lévő összes ideg kiéleződött a baba érkezésére. A portugál idegesen toporgott mellettem, ügyetlen mozdulatokkal próbálva enyhíteni a fájdalmam, de minden apró segítségét hálásan fogadtam. Dr. Mendez és az asszisztense egyre sűrűbben vizsgálta meg, hogy mennyire előre haladott az állapotom. 

 - Nos, azt hiszem már nem kell sokat várni - ült le egy újabb analízis után a lábam közé a doki. 

Cris megszorította a kezemet, hogy bátorságot öntsön belém, ami nagyon is rám fért, mert még csak most jött a java. Nem sok mindenre emlékszem az utolsó percekből, csak az járt a fejemben, hogyha túlélem, végre láthatom Őt. 

És aztán, végre meghallottam a világ legédesebb hangját, ami panaszosan, de erővel telve adta a világ tudtára, hogy megérkezett.

 - Gratulálok Kendra, egy egészséges, gyönyörű kislánynak adott életet - fordította felém a kisbabát Dr. Mendez. - Még egy pillanat és megölelheti - mosolyodott el. - Cristiano, elvágja a köldökzsinórt? - nyújtott egy fura ollót a férjem felé, aki kis habozás után megtette amit kértek tőle.

Felnéztem a portugál arcára, amin vastag csíkokat szántottak a könnyek, és még most is potyogtak.

 - Istenem, de szép - hallottam meg a suttogását a fülem mellett. - Köszönöm szerelmem - csókolt meg óvatosan, majd felemelkedett, hogy végre magamhoz ölelhessem a kislányomat. 

Ahogy a mellemre tették, a kicsi megnyugodva hüppögni kezdett, abba hagyva a hangos sírást.

 - Szia te gyönyörű - simítottam végig félve az arcán majd megcirógattam az ujjacskáit - én vagyok az anyukád - néztem bele a csodálatos kék szemekbe.

 - Seňora Aveiro, milyen nevet írhatok a papírokra? - kérdezte a doki, megzavarva az áhítatomat. 

 - Cristela dos Santos Aveiro - válaszolt helyettem Cris és mikor felnéztem rá, elmosolyodott. 

 - Csodaszép név egy csodaszép lánykának - dünnyögte Dr. Mendez.

 - Mikor vihetem őket haza? - tette fel az engem is foglalkoztató kérdést a mellettem álló portugál. 

 - De sietős - nevette el magát az orvos. - Minden rendben zajlott, így nincs semmi oka annak, hogy holnap már ne távozhatnának. Reggel megírom a zárójelentést és még délelőtt elhagyhatják a kórházat. Most viszont pihenésre van szüksége a babának is és a mamának is - komolyodott el. 

 - Hova viszik a kicsimet? - kérdeztem rémülten, mikor az asszisztens a karjait nyújtotta a lányunk felé.

 - Lemosdatjuk, felöltöztetjük, és vár még rá néhány szokásos rutin vizsgálat, de aztán azonnal visszahozzuk önnek - magyarázta kedvesen a nővérke. 

Nehéz szívvel váltam meg a kis "csomagomtól", akinek szintén nem tetszett, hogy elszakítják a jól ismert szívveréstől és hangos sírásba kezdett. Cris büszke apa módjára somolyodott el mikor meghallotta milyen erős tüdeje van a lányának.

 - Majd akkor is így vigyorogj, ha otthon, éjjel kettőkor kezd rá - könyököltem hasba.

 - Nem érdekel - guggolt le mellém, hogy az arcunk egy magasságban legyen. - Annyira szeretlek - nézett olyan intenzív érzésekkel a szemeiben, hogy elpirultam. - A világon mindennél többet jelent nekem, hogy megajándékoztál ezzel a csodával - csókolta meg a kezemet. A szavaitól teljesen elérzékenyültem és a szemeimben összegyűlt könnyek utat törtek maguknak a külvilágba.  - Cssssh, Kicsim, ne sírj! - ölelt szorosan magához. - Mostantól még tökéletesebb lesz minden - ígérte és éreztem, hogy hihetek neki.

 Később felvittek egy szobába, amiben csak a baba ágya és az enyém volt. Fáradt voltam, de addig nem akartam elaludni, míg újra nem tarthatom kezembe a lányunkat. Mikor végre megtörtént, a nővérke segített, hogy megtudjam etetni. Furcsa érzés volt, de nem adtam volna semmiért ezt a pillanatot. Kinyílt az ajtóm és feltűnt a férjem alakja. Meghatódottan figyelte, ahogy a babánk megküzd minden korty anyatejért. Egyikünk sem szólalt meg, míg be nem fejezte az evést, nem akartuk megtörni a meghitt pillanatot. 

 - Átveszed? - kérdeztem aztán halkan. - Meg kéne büfiztetni - mosolyodtam el, mikor láttam, hogy milyen szakértő mozdulatokkal nyúl a kislányért, hogy a vállára tegye. Boldogan figyeltem, ahogy fel-alá járkálva valami dallamot dúdolt neki, amivel végül engem is álomba ringatott. 

Mikor felriadtam, az első amit megláttam, az ágyamat díszítő lufik tömkölege volt. Vigyorogva gondoltam rá, hogy kik járhattak már itt és kik csodálhatták meg a mi szemünkfényét. Hirtelen körül néztem a szobában és nem találtam Cristelát. Ijedten nyomtam meg a nővérhívót, de a kórházi dolgozó helyett Cris lépett a szobába, kezében az alvó lányunkkal.

 - Ó, hát itt van - sóhajtottam fel megkönnyebbülten és visszadőltem a párnámra.

 - Miért, mit gondoltál, hova tűnt? - vigyorodott el a portugál miközben óvatosan a kiságyába helyezte a lányát.

 - Sose lehet tudni - suttogtam.

 - Hidd el, a legjobb kezekben volt - lépett be Dolores nyomában Junival. - Gratulálok - nyomott puszit az arcomra. - Gyönyörű ez a kislány.

 - Köszönöm - mosolyodtam el, majd kíváncsian néztem a megszeppent fiúcskára. - Na és neked hogy tetszik a húgod? - kérdeztem tőle.

 - Olyan pici - motyogta megilletődötten. - Mikor lehet majd játszani vele?

 - Az még odébb lesz - nevette fel Dolores.

 - De addig is kell neki egy okos és erős testvér, aki vigyáz rá - fogtam meg Junior kezét és magamhoz húztam. - Nem kaptam puszit - csücsörítettem össze a számat, amitől a kisfiúból kirobbant a nevetés és tovatűnt belőle az aggodalom. 

 - Amíg pihentél, itt voltak a többiek - ült le Cris mellénk. - Sesét úgy kellett visszafogni, hogy ne törje rád az ajtót, mert ahogy mondta, "mindenképp meg kell, hogy ölelgesse a keresztlánya anyukáját" - macskakörmözött jókedvűen a levegőbe a portugál. 

 - Sergio, mint keresztszülő? - gondolkodtam hangosan.

 - Én is ezt kérdeztem tőle, de azt mondta, hogyha ő nincs, akkor most Cristela sem lenne - vonta meg a vállát a férjem. - Ha belegondolunk, valahol igaza van. Az ő hülye szerződés ötlete nélkül most nem lennénk együtt - fogta meg a kezemet - és annál nagyobb veszteség nem érhetett volna bennünket - hajolt hozzám és ajkait az enyémekre nyomta. - Már alig várom, hogy még több babával gyarapodjon a családunk  - suttogta a fülembe halkan. 

Elkerekedett szemekkel néztem rá. Most értettem meg igazán, hogy amiket mondott, azokat komolyan gondolta. Szeret engem, együtt akar megöregedni velem, és Isten látja lelkemet, én nem leszek semmi jónak az elrontója, hiszen én is szeretem őt. Mindennél jobban.

                                                                          Epilogus

- Sergio Ramos Junior, tedd le azt a cicát! - szólt rá Pilar az ünnepeltre, aki egy szerencsétlen macskát próbált betuszkolni egy rózsaszín, Barbie babáknak készült autóba. 

 - De anya, Tom nem akar bent marjadni - háborgott bőszen a kisfiú.

 - Talán azért, mert nem szeretne beszorulni egy olyan kis dobozba - mutattam rá a tényekre. - Ő egy cica és sokkal jobban szeret szaladgálni.

 - Jó van, akkoj elengedem - biggyesztette le az ajkait a kicsi, és tényleg szélnek eresztette a szerencsétlen állatot, aki boldog nyivákolással elszaladt és az egyik bokor aljában lelt menedéket.

 - Tiszta apja - sóhajtott fel Pilar, miközben kezei az újra domborodó hasát simogatták. - Ő is bevágja a durcát, ha valami nem úgy sikerül, ahogy ő szeretné.

 - Ismerős - bólogattam vigyorogva. - A pályán ők a nagyfiúk, de otthon néha úgy viselkednek, mint az óvodások.

 - Néha? - nyögtek fel a lányok egyszerre, amitől kitört belőlünk a nevetés.

 - Mi ez a jó kedv csajok? - ültek le mellénk az emlegetett férfiak, akik eddig a grillsütőnél beszélgettek.

Cris az ajkaimra hajolt és megcsókolt. Még mindig beleborzongtam az érzésbe, amit ez kiváltott belőlem.

 - Jól vagytok? - kérdezte halkan, mire bólintottam.

 - Minden a legnagyobb rendben - csúsztattam a kezét a pocakomra, ami már igen terjedelmes alakot öltött így a nyolcadik hónap végére. Összemosolyogtunk majd figyelmünket visszafordítottuk a többiekre miközben egymáshoz bújtunk.

 - Semmi, csak azon gondolkodtunk, hogy vajon összebeszéltetek-e, hogy mindig egyszerre esünk teherbe? - nézett hatalmas kék szemeivel a férjére Pilar.

 - Nem - csóválta meg jókedvűen a fejét a hátvéd. - Erről csak is ti tehettek - mutatott ránk. 

 - Miért is? - kérdeztük szinte egyszerre.

 - Mert mindannyian gyönyörűek vagytok és okosak. Nem tudunk ellenállni nektek.

 - Ne fényezz már! - nevettem fel hangosan.

 - Nézd, nézd, nézd! - ütögette meg a karomat Sara és az udvar végébe mutatott, ahol Cristela és az ifjabb Sergio éppen homok sütiket készítettek. Egyszer csak a kisfiú odahajolt a lányunkhoz és puszit nyomott az arcára.

 - Ó-ó-ó, ez aztán a szerelem - nevetett fel Marcelo. - Pedig azt hittem, hogy Enzo lesz a kishercegnőnk párja - sóhajtott fel színpadiasan.

 - Stipi-stopi, miénk a lány! - kiáltott fel Sergio. - Mi lenne, ha írnánk egy szerződést, hogy a ti lányotok és a mi fiúnk..? - nézett ránk kíváncsian.

 - SERGIO!?! - kiáltottunk fel egyszerre. 

 - Most miért? - pislogott ránk sértődötten.

 - Elég volt a hülye ötleteidből - csóválta meg a fejét nevetve Iker.

 - Nekem tetszenek az ötletei - nyomott egy apró puszit a fülem mögé Cris és szerelemtől sugárzó tekintettel nézett rám.

 - Nekem is - vigyorodtam el. - Nekem is...

                                                                          VÉGE

Sziasztok!

Hát ez is elérkezett. :( 

Elbúcsúztunk Kendrától, Cristől és Junitól. Befejeztem a harmadik történetemet is. 

Remélem senkinek nem okoztam csalódást.
Mostantól viszont teljes gőzerővel a Las Puertasra szeretnék koncentrálni. Jó lenne azt is minél hamarabb megosztani veletek. Aztán jöhet a többi sztori, amik már alig várják, hogy gépre kerüljenek. :D

Addig is jó olvasást nektek és ne feledjétek, ha van valami észrevételetek, azt szívesen olvasom a facebookcsoportban. Ja és válaszolok is rá. :D

Millió puszi és hatalmas ölelés mindenkinek: 

                                                                      Dolores <3 <3 <3

59.rész

Kendra

   Még mindig hitetlenkedve gyűrögettem a kezemben lévő papírdarabot, ami az első képünk volt a babánkról. Bár nem sok minden látszott rajta, de Dr. Mendez mosolyogva nyomta a kezembe, miután megvizsgált és megerősítette a hírt, miszerint Párizs örökre az emlékezetünkbe véste magát.

 - Jól vagy? - kaptam fel a fejemet Cris aggódó hangjára.

 - Persze, csak olyan nehéz elhinni - nyögtem ki. - Még hozzá kell szoknom, hogy lakik itt bent valaki - simítottam végig mosolyogva a hasamon, amin még nem látszott a terhesség.

 - Nekem is - vigyorodott el a portugál, szemét egy pillanatra levéve az útról. - Szeretlek - súgta.

 - Én is - lágyult el a tekintetem. Mióta széttépte a szerződést, mintha egy hatalmas sziklát görgettek volna le a szívemről. Hihetetlen volt, hogy az álmom ilyen könnyen valóra vált, de tudtam, hogy nincs okom kételkedni a férjem szavaiban. Felé fordultam és tekintetemet jólesően legeltettem az arcán. Szemeit az útra függesztette, szája sarkában apró mosoly ült.

 - Mi az? - nézett hirtelen felém. - Nem tudod levenni a szemeidet a szexi férjedről, ugye? - vigyorodott el.

 - Ó, te - ütöttem a vállára, amit ő nevetve fogadott. - Az a szerencse, hogy egy kicsit sem vagy beképzelt - csóváltam meg jókedvűen a fejemet.

 - Gyönyörű vagy - engedte el a kormányt a jobb kezével és végig simított az arcomon - főleg amikor nevetsz vagy mikor szeretkezünk.

 - Cris - sütöttem le a szemeimet. - Miért hozol zavarba?

 - Mert szeretem, ha zavarban vagy. Olyankor elpirulsz és a szemed másképp kezd csillogni. Kendra, én komolyan gondoltam, amit mondtam - emelte szájához a kezemet és végig csókolta az ujjaimat.

 - Mit? - pislogtam rá értetlenül.

 - Azt, hogy már a lánykérés is igazi volt. Nem a szerződés miatt csináltam. Már akkor fontos voltál nekem és ezt elmondtam Ikernek is.

 - Ikernek? - kérdeztem vissza, mint egy papagáj.

 - Igen neki. Ő végig tudta, hogy mit érzek irántad.

 - Akkor nekem miért nem mondtad el? - csóváltam meg  fejemet értetlenül.

 - Ne nevess ki, de féltem - nézett rám megszeppenve. - Féltem, mert te úgy ismersz engem, ahogy csak nagyon kevesen. Mások nem látnak bennem mást, mint a sztárfocistát, a pénzeszsákot, de te nem. Te tudod, hogy imádom a fiamat, az anyámat és hogy még én is elsírom magam egy-egy meghatóbb jeleneten. Nem akartam, hogy egy vallomással elszúrjam ezt az egészet...ami kialakult köztünk...mert...

 - Csssh - tettem az ujjamat a szája elé. - Most már értem - mosolyogtam rá.

Az autó bekanyarodott az ismerős kapu elé, majd kinyílt és mi pár pillanat múlva már a garázsban álltunk. Ahogy elhallgatott a motor, idegesítő csend szállt le közénk. Mindketten az előttünk lévő falra függesztettük a tekintetünket. Én a számat harapdáltam, mert nem tudtam, hogy most hogyan tovább. Az odáig rendben van, hogy szeretjük egymást, de egy baba nagyon nagy felelősség. Nem beszélve arról, hogy Juni és Dolores vajon mit fognak szólni az új helyzethez.

 - Mikor...

 - Hogy... - szólaltunk meg egyszerre, majd elnevettük magunkat.

 - Kezd te - mutattam a focistára.

 - Oké. Szóval mikor mondjuk el Juninak? - fordult felém az ülésben.

 - Szerintem minél hamarabb, mert akkor több ideje van hozzászokni a dologhoz.

 - Jó ötlet. És te mit szerettél volna kérdezni?

 - Csak annyit, hogy most hogyan tovább?

 - Nem értelek.

 - Cris neked már van gyereked, tapasztalatod, nekem viszont ő lesz az első. Mi lesz, ha elrontok valamit? - kérdeztem kétségbeesett hangon, de nem azt a reakciót kaptam, amit vártam. A mellettem ülő portugál egyszerűen csak felnevetett és minél értetlenebbül néztem rá, annál hangosabb lett. - Örülök, hogy ilyen jól szórakozol rajtam - morogtam.

 - Bocs Kicsim - ölelte át a vállamat -, de annyira édes vagy ahogy aggódsz - törölgette meg a szemeit, amik már nedvesek voltak a jókedvétől. - Ha nem vetted volna észre, eddig is neveltél egy gyereket vagy kettőt - mosolyodott el, majd hozzám hajolt és egy finom csókkal próbált megnyugtatni, de ettől csak fellángolt bennünk a szenvedély. Nyelvével végig simított az enyémen, amivel felébresztette a testemben lakó pillangók hadseregét. Nyöszörögve húzódtam egyre közelebb hozzá, már amennyire a váltótól tudtam, de valahogy most ez sem érdekelt. A külvilág megszűnt számomra, csak a férjem forró ajkai és bársonyos nyelve létezett, amikkel kezdett az őrületbe kergetni. Mikor levegőért kapkodva elváltunk egymástól, huncut mosolyt villantott rám.

 - Már olvastam róla, hogy a terhes nőknek van egy időszaka amikor jobban kívánják a szexet. Azt hittem ez csak kamu - kacsintott.

 - Kapd be! - csaptam a mellkasára.

 - Majd te nekem - súgta a fülembe és nevetve kiugrott, mikor megint megakartam ütni. Átsétált az én oldalamra és kinyitotta nekem az ajtót. - Hölgyem - bohóckodott, miközben óvatosan kisegített. - Vigyázz! - fogta meg a karomat mikor megbotlottam a küszöbben.

 - Cris, ezt ne csináld! - csattantam fel.

 - Mit?

 - Hát ezt - mutattam a kezére, ami még mindig erősen tartott, pedig már stabilan álltam a talpamon. - Úgy  érzem magam, mint egy porcelán baba.

 - Vigyáznod kell magadra! - pislogott rám felháborodottan.

 - Tudom, de remélem nem azt tervezted, hogy mostantól csak feküdni fogok és semmihez sem nyúlok vagy semmit sem teszek? - tettem csípőre a kezemet mérgesen.

 - Háát... - vakarta meg a tarkóját.

 - Nem - toppantottam - ezt verd ki a fejedből Cristiano Ronaldo - böktem mellkason az ujjammal. - Nem beteg vagyok, hanem terhes ahogy rajtam kívül még több ezer nő az a világon.

 - De te az mi babánkkal vagy az! - nézett rám szemrehányón.

 - Oké, oké - tettem fel a kezeimet megadón, mikor láttam, hogy ebből a vitából egyikünk sem kerülhet ki győztesen. - Mindketten higgadjunk le egy kicsit. Figyelj! Én megígérem, hogy nem csinálok semmi olyat amivel árthatnék a kicsinek, te meg cserébe lemondasz arról, hogy vattába csomagolj. Na mit gondolsz, sikerülni fog ezt betartani? - döntöttem oldalra a fejemet miközben elvesztem a csokibarna szemekben.

 - Jó - morogta néhány perc gondolkodás után.

 - Ez nem volt valami meggyőző - húztam el a számat -, de egyenlőre ez is megteszi - mosolyodtam el. - Most pedig menjünk és avassuk be a család többi tagját is - karoltam bele a férjembe, akivel így sétáltunk be a nappaliba, ahol már várt minket Junior és az anyósom.

 - Apa! Anya! - szaladt hozzánk a kicsi és átkarolta a lábunkat. - Úgy hiányoztatok!

 - Te is hiányoztál nekünk - guggoltam le hozzá és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

 - Merre jártatok? - nézett ránk kedvesen Dolores.

 Fejemet a férjem felé fordítottam, akinek az arcára széles mosoly ült ki a kérdést halva.

 - Azt hiszem, jobb, ha mi is leülünk - mondta majd elhelyezkedett a kanapén és az ölébe húzott.

 - Ajaj! - pislogott ránk a nagymama. - Valami történt, mert nagyon komolyak vagytok - fürkészte az arcunkat, amitől elpirultam, majd lesütöttem a szememet.

 - Jó is, hogy így együtt vagyunk - kezdett bele a portugál - van itt valami, amit meg kell beszélnünk.

Végre felnéztem és láttam Juni édes kis arcát, ahogy várakozva nézett minket és láttam Dolorest, ahogy somolyogva figyelte Cris kezét ami lassan cirógatta a hasamat, elárulva ezzel a nagy hírt. - Szóval az van, hogy...Kendra kisbabát vár - nyögte ki nagy sokára.

 - Gratulálok! - ugrott fel az anyósom, majd szoros ölelésbe vont minket.

Amikor elváltunk, tekintetem kérdőn fordult a kisfiú felé.

 - Juni - szólítottam meg halkan. - Gyere ide! - hívtam őt is közelebb. A kisfiú lecsúszott a fotelből és odalépkedett hozzánk. - Tudod, hogy mit jelent amit apa mondott? - kérdeztem kedvesen.

 - Nem - rázta meg a fejét.

 - Az, hogy kisbabát várok, azt jelenti, hogy lesz egy kistestvéred - simogattam meg az arcát és kicsusszantam a férjem öléből, hogy kényelmesebben tudjunk beszélgetni a kicsivel.

 - Úgy, mint Enzonak vagy Lukának? - kérdezte hatalmasra nyílt szemekkel.

 - Bizony - ültette a helyemre Cris a fiát. - Ott bent - mutatott a hasamra - van egy pici baba...

 - Kisfiú vagy kislány? - vágott az apja szavába Junior.

 - Még nem tudjuk - vontam meg a vállamat. - Te mit szeretnél? - kérdeztem kíváncsian. - Húgit vagy öcsit?

 Látszott a fiúcskán, hogy elgondolkodott a kérdésen, de aztán hirtelen felvidult az arca.

 - Húgit!

Csodálkozva néztünk rá, mert olyan határozottan mondta, hogy még minket is meglepett.

 - Miért pont húgit? - tette fel neki a kérdést Cris.

 - Mert akkor én leszek a nagy és okos bátyja aki mindentől megvédi - húzta ki magát Juni.

 - De az öcsédet is megvédhetnéd - pislogtunk rá még mindig értetlenül.

 - Igen, de... - gondolkodott el egy pillanatra, hogy aztán szélesen elmosolyodjon. - A többieknek öccsük van és azok folyton bőgnek, ha nekem húgom lesz, az nem fog - osztotta meg velünk a tervét.

Ahogy kimondta, belőlünk felnőttekből kitört a nevetés. Cris magához ölelte a fiát és összevissza puszilgatta. Jóleső érzéssel figyeltem azt a három számomra kedves embert, akik egyre többet jelentettek nekem. Hátradőltem a kanapén és boldog mosollyal az arcomon simítottam végig a hasamon.

 - Isten hozott az Aveiro családban kisember - suttogtam elégedetten.

58.rész

Cris

   Fütyörészve csuktam be a garázsajtót. Úgy éreztem magam, mint a mesében. Minden tökéletesen klappolt az életemben. A meccseken sziporkáztam amitől a csapat, az edző, a vezetőség és a rajongók is elégedettek voltak velem. A magánéletem pedig maga volt a csoda. Kendra és Juni voltak a mindeneim. Úgy kelni és úgy feküdni, hogy a szeretett nő mellettünk van, semmihez sem fogható.

 - Megjöttem! - kiáltottam el magam boldogan, mikor beléptem a házba. Kíváncsian néztem körül, de sehol nem láttam Kendra mosolygós arcát, amivel mindig várt mikor hazaértem. Meglepetésemre Sara és Caroline jöttek velem szemben a lépcsőn lefelé. Arcukon titokzatos vigyor ült, de mire megkérdezhettem volna az okát, Iker barátnője egy -" a fürdőben van"- mondattal lógva hagyott. Kíváncsian siettem fel a megjelölt helységben.

- Hát itt vagy? - pislogtam kérdőn a fürdőkád szélére roskadt feleségemre akinek az arcán könnycseppek csillogtak. - Úristen kicsim, mi a baj? Bántott valaki? - guggoltam le elé és kezemmel próbáltam letörölni arcáról a sós cseppeket. A szívem összefacsarodott a szemeiből sütő szomorúságtól.

 - Nem - rázta meg a fejét majd egy hatalmas sóhaj után a kezembe nyomott egy apró műanyag dolgot. - Terhes vagyok!

A lábam megroggyant, mikor felfogtam a két szó jelentőségét.

 - Mi? Hogy? - tolultak számra az ostoba szavak. A hír úgy letaglózott, hogy nem vettem észre a kérdéseim által okozott fájdalmat az előttem ülő arcán.

 - Elég nagy vagy már, hogy ne kelljen elmesélnem neked, hogyan készül a kisbaba - csattant fel a nőm hangja vészterhesen.

Ha a gondolataim nem kalandoztak volna el Juni születéséhez, talán észreveszem a közelgő vihar szelét, de így csak bámultam magam elé és elvesztem a múlt ködében.

Beugrott egy arc, ami ugyanígy sírva közölte velem, hogy terhes maradt tőlem egy átszórakozott éjszaka után. Akkor sem nagyon tudtam mit kezdeni a hírrel és most is leblokkoltam.

Aztán hirtelen felkapcsolták a lámpát az elmémben. Basszus, újra apa leszek! Juniornak kistestvére lesz! Gondolataimban felbukkant egy szőke copfos kislány, aki olyan szép lenne, mint az anyja. Felemeltem a fejem, de már csak a hűlt helyét találtam a feleségemnek. Értetlenkedve néztem körül, majd kifordultam a fürdőből és besiettem a szobánkba. Elkerekedett szemekkel pislogtam Kendrára, aki egy hatalmas bőröndbe dobálta be a ruháit, miközben az arcát sós könnyek mosták.

 - Mi a fenét csinálsz? - kérdeztem aggódva.

 - Mégis minek látszik? - törölte le kézfejével az arcát miközben folyamatosan szipogott. - Pakolok. Elmegyek.

 - De miért?  - ráztam értetlenkedve a fejem.

 - Mert... - csuklott el a hangja és mozdulatai lelassultak. Fejét lehajtva toporgott az ágy mellett, kezében egy pólót gyűrögetve.

Agyamat lila köd kezdte befedni. Karomat összefogtam a mellkasom előtt és most már dühösen meredtem a feleségemre.

 - Mert?

 Figyeltem ahogy felemelte a fejét, arca meggyötört volt, szemei vörösen villantak rám. Láttam, hogy próbálja összeszedni a bátorságát és mikor ez sikerült, válaszolt.

 - Sajnálom - suttogta. - Tudom, hogy ez most pont nem jókor jött és nem vagy rá felkészülve...

 - Ezt hogy érted? - vágtam a szavába.

 - Már csak egy hónap van a szerződésből és most gondolom azt hiszed, hogy így akarlak megfogni, de hidd el, hogy nem így van! - kapta rám újra ijedten a tekintetét. - Nem is tudom, hogy hogyan...illetve tudom, hogy hogy csak...én...nem tudom mit csináljak - zagyvált össze mindent. Éreztem, hogy a teljes összeomlás szélén áll.

 - Hé - léptem közelebb hozzá. - Kicsim, nyugodj meg - öleltem magamhoz a reszkető testét. - Az idegességgel csak ártasz a babának.

A lány még sírdogált egy kicsit a karjaimban, majd megnyugodott és arcát felém fordítva, rám nézett.

 - Nem is haragszol? Nem vagy mérges?

 - Miért lennék az? - pislogtam rá értetlenül.

 - Mert akaratod ellenére kötődni fogsz hozzám - nyelt nagyot. - A szerződés...

 - Istenem! - túrtam a hajamba idegesen. - Mindjárt jövök! Várj meg itt! - léptem el Kendrától majd öles léptekkel a dolgozó szobába siettem, ahol kinyitottam az íróasztalom fiókját és megkerestem azt az átkozott papírt. Visszarohantam a még mindig mozdulatlanul álló feleségemhez és eltökélten felmutattam a szerződést.

 - Erről a szarról beszélsz? - emeltem a magasba, majd színpadias mozdulattal apró fecnikre téptem. Kendra elkerekedett szemekkel, értetlenül nézett rám.

 - Mi..mit csinálsz?

 - Amit már rég meg kellett volna tennem - sóhajtottam fel. - Hát nem érted? Szarok a szerződésre. Nem azért vagyok veled, mert írás van róla, hanem mert sze-ret-lek! - tagoltam neki a szót.

 - De...

 - Nincs de, Kendra! - csattantam fel. - Nekem ez az egész házasság valódi, a fogadalomtól kezdve a babáig! Soha nem gondoltam rá másképp - bicsaklott el a hangom.

Tekintetem az övébe fúrtam, hogy lássa meg benne az igazságot.

 - Ez komoly? - pislogott rám még mindig hitetlenkedve.

 - Halálosan - bólintottam.

A következő pillanatban meglepődve tapasztaltam, hogy apró kezeivel a mellkasomat kezdi püfölni.

 - Ha ez igaz, akkor miért hagytad, hogy azt higgyem, ez az egész csak kamu? Miért nem tudtad előbb elmondani? Annyi idegeskedéstől megkíméltél volna - szikráztak haragosan az íriszei.

 - De hiszen én mondtam - kaptam el a hadonászó csuklóját. - Hányszor suttogtam a füledbe, hogy szeretlek miközben magamévá tettelek? - vigyorogtam el magam ahogy megláttam a pipacs pirossá váló arcát.

 - Azt hittem, csak azért mondod, mert... - sütötte le zavartan a szemeit.

 - Hinni a templomban kell kicsim - emeltem meg az állát. - Szóval, mit gondolsz? Remélhetem, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel? - simítottam ki egy kócos fürtöt az arcából.

 - Arra akarsz rávenni, hogy én is kimondjam neked a bűvös szót? - mosolyodott el végre halványan.

 - Háát, nem ártana tudnom, hogy nem csináltam-e magamból komplett bolondot a vallomásommal?

 - Nem - rázta meg a fejét. - Én is szeretlek már az esküvő óta - vallotta be, amitől a szívem kétszeres sebességbe kapcsolt.

Mielőtt bármi mást is mondhatott volna, magamhoz rántottam és birtokba vettem az ajkát. Hosszú, forró csókban olvadtunk össze. Tizenegy hónap alatt nagyon sokszor csókolóztunk, de egyszer sem éreztem ezt a fajta teljességet, mint most. Határtalan nyugalom szállt meg, ahogy a karomban tartottam a szerelmemet. Zihálva váltunk el egymástól, majd a szánk sarkában ülő, boldog mosollyal néztünk egymásra.

Hirtelen eszembe ötlött, hogy hogy jutottunk el idáig.

 - Szóval babánk lesz? - kérdeztem meghatódva.

 - Úgy néz ki - mosolyodott el. - Bár még dokihoz el kell mennem, de a tünetek és a teszt is azt mutatja.

 - Szerinted mikor hoztuk össze? - kíváncsiskodtam tovább.

 - Párizs - vörösödött el megint és ettől nekem is felrémlett az az éjszaka.

 - Akkor igazi szerelem gyerek lesz - öleltem újra magamhoz Kendrát és orromat a hajába fúrtam. Mélyet szippantottam az illatából, ami nélkül már szinte létezni sem tudtam. - Remélem kislány lesz - bukott ki belőlem. - Egy olyan szőke, kis copfos csajszi, csupa rózsaszínben, akibe az összes fiú szerelmes lesz - álmodoztam.

 - Na persze, te meg leszel a zord apa, aki nem engedi majd sehova az ő kicsi hercegnőjét - kuncogott fel a feleségem.

 - Az biztos! Szólok majd Juninak és együtt fogunk vigyázni rá - vigyorodtam el. - Na meg Sergonak, Ikernek, Marcelonak, Karimnak - soroltam a barátaimat.

 - Apropó, Juni - pislogott rám Kendra kérdőn. - Szerinted hogy fogadja majd, hogy már nem ő lesz az egyedüli gyerek az életünkben?

 - Örülni fog neki, hogy valakinek ő lehet a nagy és okos bátyja - morzsolgattam szórakozottan egy szőke hajtincset az ujjaim közt.

Tekintetem körbe vezettem a szobán, mert az agyam már azon járt, hova fogjuk tenni a kiságyat. Pillantásom megakadt a félig pakolt bőröndön és ettől a gyomrom görcsbe ugrott. Nem akartam még bele gondolni se, hogy majdnem elvesztettem a nőt aki mindent jelent nekem. Akaratlanul is közelebb húztam magamhoz.

 - Mit szólnál hozzá, ha most mennénk el Dr. Mendezhez? - tettem fel félve a kérdést.

 Kendra arca elgondolkodóvá vált, de pár pillanat után rávágta.

 - Oké, csak előtte hagy tegyem egy kicsit rendbe magam - csúszott ki a karjaim közül.

 - Minek, így is gyönyörű vagy - értetlenkedtem.

 - Te meg édes - nyomott egy apró csókot a számra -, de akkor is meg kell mosnom az arcomat és egy fésülés is rá fog férni erre a szénaboglyára - mutatott a hajára nevetve.

 - Nekem így tetszik a legjobban. Pont olyan, mintha most keltél volna ki mellőlem az ágyból - sóhajtottam fel izgatottan miközben a nadrágom kicsit szűkös lett rám a gondolattól.

 - Ácsi Don Juan - kuncogott fel édes hangján a lány - Először a doki, aztán az élvezet - kacsintott rám, és eltűnt a fürdőszobában. 

Némán bámultam utána, majd tekintetemet az ég felé fordítottam és magamban hálát rebegtem a gondviselésnek, hogy az utamba küldte ezt a nőt, aki teljesen megváltoztatta az életemet.

57.rész

Kendra

   Az idő gyorsan elrepült felettünk és mire észbe kaptunk, már csak egy hónap volt hátra a szerződésünkből. Gyomrom folyamatosan görcsben volt a gondolattól, hogy mi lesz utána. Féltem, hogy a mostanára tökéletesnek mondható kapcsolatunk egyszer csak véget ér a papíron szereplő időponttal. Pedig most kezdett csak minden igazán csodálatossá válni.

Cris pályafutása legjobb időszakát produkálta a meccseken. Nem volt olyan találkozó, ahol ne rúgott volna legalább egy gólt. Sorban döntötte meg a rekordokat. Egyre többet mosolygott, felszabadult volt, látszott rajta, hogy imádja amit csinál. Juniort és engem elhalmozott a szeretetével és én mégis egyre rémültebben vártam az egyezségünk végét. Féltem, sőt rettegtem attól, hogy elveszítem őket és ettől minden nap rosszullét kerülgetett. Annyira bepánikoltam, hogy reggelente a gyomrom nem bírta a feszültséget és kiadós hányással kezdtem a napokat, ami megijesztett, mert egy kósza gondolat ütött szöget a fejemben.

 Egy ilyen rosszullét után jelent meg Sara és Clarisse a konyhánkban.

 - Hola csajszi! - köszöntöttek vidáman, de lefagyott a mosolyuk ahogy meggyötört arcomra néztek. - Mi a gond? Nagyon szarul festesz.

 - Kösz - legyintettem miközben egy pohár kamilla teát szorongattam a kezeim közt, hogy megnyugtassam a háborgó gyomromat.

 - Mi a baj kislány? - huppant le a mellettem lévő székre Clarisse. - Gond van a paradicsomban? - somolygott, hátha jó kedvre derít, de még ez sem segített.

 - Nincs - ráztam meg a fejemet lemondóan. - Lehet, hogy jobb lenne, ha volna - motyogtam halkan, de meghallották és mindketten kérdőn fordultak felém.

 - Na akkor ezt most leszel szíves elmagyarázni? - nézett a szemembe Sara.

 Mivel nem tudhattam, hogy Clarisse be van-e avatva a szerződésbe, így csak annyit nyögtem ki, amiből a barátnőm azonnal sejthette, hogy miről van szó.

 - Minden annyira tökéletes, hogy félek, egyszer véget ér - sóhajtottam fel miközben le nem vettem a tekintetemet az előttem lévő barna riporterről.

Rám meredő hatalmas kék szemeiből éreztem, hogy megértette mire gondolok és a halvány mosoly a szája szélén is arról tanúskodott, hogy felfogta mitől nézek ki napok óta úgy, mint a mosott szar.

- Bolond lány! Már megint rémeket látsz - simította a kezét végig a hátamon, amitől egy kicsit megnyugodtam.

 - Gondolod? - pislogtam rá feszülten.

 - Tudom - bólintott komolyan. - De ezt már a múltkor is elmagyaráztam neked.

 - Igen, de...

 - Nincs de! - csattant fel. - Miért olyan nehéz felfognod, hogy végre boldog lehetsz? - kiáltott rám és szemeit összehúzva figyelte a könnyeket amik akaratlanul folyni kezdtek az arcomon.

 - Most meg mi van? - kérdezte tanácstalanul Clarisse aki szintén ledöbbent a kedélyemben történt hirtelen változástól.

 - Azt hiszem terhes vagyok - suttogtam magam elé, amitől mindkét nő ledermedt.

Percekig ültünk néma csöndben egymás mellett. Én éppen azt próbáltam feldolgozni, hogy kimondtam a napok óta bennem kavargó gondolatomat, míg Saráék meglepetten figyelték az arcomat.

 - Biztos? - köszörülte meg a torkát a brazil nő.

 - Nem tudom - ráztam meg a fejemet.

 - Hogy-hogy nem tudod? Nem csináltál tesztet?

 - Nem mertem - sütöttem le a szemeimet. - Már megvettem, de még nem volt bátorságom hozzá, hogy megcsináljam - haraptam az ajkamba.

 - Akkor itt a tökéletes alkalom - pattant fel mellőlem a barátnőm. A karomnál fogva felrángatott majd a intett Clarissenak is, hogy kövessen minket. - Hol van?

 - A fürdőben - nyögtem ki miközben próbáltam lépést tartani a megvadult riporter csajjal.

Alig léptük át a küszöböt, Sara leültetett a kád szélére és az útmutatásomat követve előkereste a dobozt, amit gondosan eldugtam a törölközők alá.

 - Tessék, most pedig megcsinálod - nyomta a kezembe. - Ha kell, saját kezűleg pisiltetlek meg - vigyorgott rám.

 - Értettem - sóhajtottam fel. - Kimennétek addig?

 - Igen, de szólj, ha kész vagy mert itt akarok lenni veled - szorította meg a kezemet, amit egy hálás mosollyal fogadtam.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, idegesen forgatni kezdtem a dobozt. Erőt vettem magamon és kibontottam, hogy végre valahára tisztán lássak én is. Bár a szívem legmélyén már tudtam, hogy mi lesz az eredmény.

Mikor kész lettem a művelettel, kiszóltam a lányoknak, akik kíváncsi lelkesedéssel nyomultak be az ajtón. Ahogy teltek a percek, úgy éreztem, hogy egyre nehezebben kapok levegőt. Direkt háttal ültem a kis műanyag lapocskának és majd megőrültem az idegességtől. Némán figyeltem a lányok arcát, hátha arról letudok olvasni valamit, de sajnos mindketten felvették a póker arcot.

 - Áhá - törte meg egyszer csak Sara a fürdőre nehezedő csendet. - Azt hiszem meg van az eredmény.

 - És? - szorítottam össze a szemhéjamat.

 - Nézd meg magad - nyomta a kezembe a tesztet amitől automatikusan kinyílt a szemem és megpillantottam az előttem lévő eredményt. A szavak a torkomon akadtak és csak bámultam a tenyeremben lévő apró műanyagot. A lányok nem szóltak semmit, de éreztem, hogy kíváncsian fürkészik az arcomat.

 - Megjöttem! - hangzott fel a lakásból Cris köszönése, ami visszarántott a földre.

 - Azt hiszem, mi most megyünk - nyomott puszit az arcomra Sara és meg is ölelt. - Mondd el neki Dre - mosolygott rám kedvesen. - Mondd el és ne parázz annyit - hagyott magamra a tanácsával majd kézen fogta Clarisset és lelépett vele. - A fürdőben van - hallottam még a hangját, ahogy elárulta a portugálnak, hogy merre talál.

A gyomrom remegett és a kezeim zsibbadtak. Tudtam, hogy nem titkolhatom tovább az állapotomat és nem is akartam.

 - Hát itt vagy? - állt meg az ajtóban Cris. - Úristen kicsim, mi a baj? - guggolt le sietve mellém mikor meglátta a könnycseppeket az arcomon. - Bántott valaki? - törölte meg az arcomat a kézfejével.

 - Nem - ráztam meg tagadólag a fejemet majd egy hatalmas levegőt vettem és minden bátorságomat összeszedve kinyögtem. - Terhes vagyok - nyomtam a kezébe a pozitív tesztet.

56.rész

Kendra

 Már fájt az arcom a rengeteg nevetéstől. Úgy éreztem magam, mintha megint kislány lennék. Cris mindent elkövetett, hogy tökéletes legyen a meglepetése. A szinte láthatatlan testőröknek köszönhetően nyugodtan szórakozhattunk Juniorral. A portugál néha megállt fényképezkedni majd aláírást adott a minket figyelő rajongóinak, akik kedvesen megköszönték a gesztust és békén hagytak minket. Ezt leszámítva úgy éreztem, mintha tényleg normális családi kiránduláson lennénk.

 - Anya! Anya! - rángatta Juni a kezemet.

 - Mi a baj?

 - Majd éhen halok - simogatta meg a hasát szenvedve, amitől muszáj volt mosolyognom.

 - Akkor gyorsan szóljunk apának, hogy vigyen minket enni - fogtam meg a kis kezét és odasiettem az éppen aláírásokat osztogató férjemhez. - Cris - simítottam végig a karján miután az utolsó papírlapot is alá írta.

 - Igen? - pislogott rám kérdőn.

 - Junival éhen halunk - jelentettem ki durcásan mire elvigyorodott.

 - Akkor indulás - intett a testőröknek és a fiát a nyakába kapva határozottan elindult előre én pedig izgatottan követtem.

 - Istenem! - nevettem el magam mikor megláttam az előttem lévő épületet. - Ez most komoly? Hakuna Matata Étterem?

 - Jól van na, szeretem az Oroszlánkirályt - vonta meg a vállát Cris és egy kisfiús mosolyt villantott rám amitől majdnem elolvadtam. Letette Junit a földre, majd kézen fogott minket. - Gyertek, állítólag itt lehet a legfinomabb kebabot kapni - kísért be minket.

Elhűlve néztem a "sárkunyhónak"álcázott éttermet. A falakat mindenhol afrikai motívumok borították. Az asztalok kerekek voltak és nagyon bohókásak. Tökéletes hangulatot biztosítottak egy éhes családnak.

 - Timon vagy Pumba? - tette fel lelkesen a kérdést a focista.

 - Pumba! - vágtuk rá Junival szinte egyszerre.

 - Ne már? - húzta el a száját. - Ő olyan...

 - Büdös? Csúnya? - néztünk mindketten a férfira. - Pont ezért szeretjük, mert olyan elesett, mégis egy édes pofa Az meg még cukibbá teszi, ahogy a legyek követik őt séta közben... - vigyorogtam el magam.

 - Oké, oké megadom magam - tette fel Cris a kezeit - akkor legyen Pumba - vezetett minket egy különálló asztalhoz, ami felett kedvenc varacskos disznónk képe feszített boldog vigyorral a pofáján.

A felszolgáló egy pillanat alatt mellettünk termett és felvette a rendelésünket. Amíg készült a kajánk, a hideg frissítőnket iszogattuk és nézelődtünk. Akaratlanul is dúdolni kezdtem a meséből ismert dalt.

- Hakuna matata, milyen gyönyörű szó.

  Hakuna matata, nem ráz még is jó.

  Csak annyit jelent, szép az élet itt lent,

  Tiszta élvezet a bölcselet.

  Hakuna matata.... - zümmögtem halkan, de aztán észre vettem, hogy a két Cristiano is velem dúdolt és mikor elhallgattunk, egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

Boldog voltam és elégedett ahogy végig néztem a két vigyorgó pasin akik a mindenséget jelentették nekem. Miután befejeztük az evést, hazafele indultunk, de útközben még beugrottunk a Fantasia Gelatiba, ami telis-teli volt finomabbnál finomabb olasz fagylaltokkal.

Fáradtan, de elégedetten nyitottam ki a szobánk ajtaját, hogy Cris is be tudjon jönni a kezében alvó fiúcskával együtt. Óvatosan letette a lakosztály egyik szobájának ágyába. Segítettem levenni a cipőit majd a nadrágját. Juni olyan fáradt volt, hogy észre sem vette. Miután behúztuk az ajtót magunk mögött, egymásra mosolyogtunk a portugállal.

 - Kérsz valamit inni? - simított végig a vállamon.

 - Egy jeges tea jól esne, köszönöm.

 Figyeltem ahogy elővett két üveget a minibárból, amiből az egyiket nekem adta míg a másikból nagyokat kortyolt. Kezemben a jeges frissítővel kinyitottam az erkély ajtót és kiléptem a friss levegőre. Csodálattal töltött el a szerelem városának kivilágított panorámája. Neki dőltem a korlátnak és élveztem, hogy esti pompájában láthatom az Eiffel-tornyot.

 - Gyönyörű - csúszott ki a számon.

 - Igen, de nem annyira, mint te - simult hozzám Cris miközben félre húzta a hajamat a nyakamból és édes csókot nyomott a felszabadult részre. Elégedett nyögés szakadt fel a mellkasomból a tettét követően és önkéntelenül is neki dőltem kidolgozott mellkasának. - Nálad semmi sem szebb - suttogta szerelmesen.

 - Akkor el kell, hogy menj a szemészetre - kuncogtam fel és megfordultam a karjaiban. Mivel a cipőmet már akkor lerúgtam, mikor beértünk a szobába, most mezítláb néztem fel rá. Tekintete megigézett és fogva tartott. Nem tudtam tőle elszakadni. Annyi érzés kavargott benne, hogy elbizonytalanodtam. - Cris? - kérdeztem aggódva.

 - Csssh - simította egyik kezét az arcomra, míg a másikkal a derekamat ölelte át. - Olyan szép vagy - suttogta a számra, amitől elöntött a forróság. - El sem hiszed, hogy milyen boldog vagyok, hogy velem vagy és az enyém vagy.

Mielőtt válaszolhattam volna, ajkait az enyémekre nyomta, majd olyan csókban részesített, amitől teljesen elvesztettem a józan eszemet. Karjaimat a nyaka köré kulcsoltam és hevesen viszonoztam a nyelve játékát.

 - Megőrjítesz - szakadt el tőlem de csak addig míg a térdem alá nem nyúlt és felvett az ölébe. Sietős léptekkel vitt vissza a szobánkba, ahol letett az ágyra, de a szája egy pillanatra sem hagyta abba a kényeztetésemet. A szoba levegője egyre forróbbá vált. A ruháink szinte teleportáltak rólunk és mire észbe kaphattunk volna, már meztelenül simultunk egymáshoz. Kapkodva, mégis milliónyi érzelemmel telve tett magáévá a focista, akinek a nevét több százszor sóhajtottam el az éjszaka folyamán.

Nem tudom mikor dőltem ki, de már világos volt odakint, mikor meghallottam az apró talpak lopakodását. Ajkaim önkéntelen mosolyra húztam.

 - Anya - suttogta Juni mellettem, miközben a kezében szorongatta a tegnap vett Pumbáját.

 - Hm? - néztem rá kérdőn.

 - Bemászhatok? - pislogott hatalmas barna szemeivel rám, amitől tudta, hogy úgyis elolvadok.

 - Szeretnél? - húztam az agyát, de a mosolyomból már tudta, hogy nyert ügye van, így felemeltem a takarót, de ő átmászott rajtam és befeküdt középre. - Te kis... - nyomtam puszit a feje búbjára és magamhoz öleltem. Percekig hallgattam a szuszogását, ami egyre lassabb lett, figyeltem a szemeit eltakaró hosszú szempillákat, majd ahogy felnéztem Juniról, tekintetem találkozott Cris éber pillantásával. Arcom azonnal lángba borult a tegnapi éjszaka emlékeitől.

 - Jó reggelt! - görbült aztán egy apró mosolyra a szám sarka.

 - Jobb nem is lehetne - mormogta a portugál és közelebb fészkelődött hozzánk. - Bárcsak megállna most az idő - sóhajtott fel szomorúan.

 - Meddig lettél elengedve?- kíváncsiskodtam.

 - Délután repülnünk kell haza, mert a holnapi edzést már nem lóghatom el. Sajnálom - húzta el a száját.

 - Ugyan már - pislogtam rá értetlenül - ez így is egy tökéletes kirándulás volt.

 - Jól érezted magad?

 - Nagyon - húzódtam közelebb és megpróbáltam elmanőverezni az alvó kisfiú felett. - Soha nem felejtem el - nyomtam egy puszit a szájára. Cris átemelt Juni felett és magára húzott mialatt elmélyítette a csókunkat. Keze a fenekemre csúszott míg az enyémmel a hajába túrtam.

Minden annyira tökéletes volt, hogy a mellkasom szorítani kezdett és a félelem, hogy ez megváltozhat befészkelte magát a gondolataim közé.

55.rész

Cris

   Az elmúlt napokban madarat lehetett volna velem fogatni a boldogságtól. Kendra végre bevallotta, hogy ugyanúgy érez, mint én. Az az este életem egyik legszebb estéje volt. Először megijedtem, mikor közölte, hogy beszélnünk kell, de aztán egyre nyugodtabban hallgattam végig a nehezen megfogalmazott vallomását. Annyira édes volt ahogy zavarba jött, és aztán az a csók... Abban minden benne volt és az utána következő éjszaka is arról a szerelemről szólt, amit egymás iránt éreztünk. Soha nem szeretkeztem még úgy nővel, hogy ennyire biztos legyek benne, az érzéseim viszonzásra találtak. Felemelő és varázslatos volt egyszerre. Nem hittem volna, hogy ez az érzés ilyen felszabadító. Már másnap reggel úgy éreztem magam, mint akinek mázsás súlyokat vettek volna le a vállairól, arról nem beszélve, hogy még anyának is feltűnt a köztünk lévő varázslat, de nem szólt semmit csak mindentudón mosolygott maga elé.

 - Mi a pálya Gép? - vigyorgott rám edzés után Iker. - Ki vagy virulva.

 - Semmi különös El Capi, semmi különös - húztam széles mosolyra a számat, ami mostanában egyre többször előfordult. - Az ég kék, a fű zöld és minden csodálatos.

 - Hűha - nevette el magát. - Még sose láttalak ennyire...

 - Ennyire minek? - fordultam felé kíváncsian, mert szerettem volna tudni, hogy más is észre vette-e rajtam a változást.

 - Boldognak? Felszabadultnak? Szerelmesnek? - sorolta a barátom.

 - Igen, az vagyok - bólintottam - és ezt neked és Sarának köszönhetem - tettem Iker vállára a kezem. - Soha nem fogom tudni meghálálni nektek, hogy ennyit segítettetek.

 - Ugyan már - csóválta meg somolyogva a fejét. - Mi csak megadtuk a kezdő lökést, a többi a ti dolgotok volt. Nem tehetettek róla, hogy elvesztetek a saját magatok által kreált lelki útvesztőben.

 - Húh, ezt de szépen mondtad - vigyorogtam rá. - Te találtad ki, vagy olvastad valahol?

 - Kapd be! - röhögött fel ő is majd játékosan a hátamra akart csapni, de gyorsabb voltam és elfutottam előle. Nevetve nézett utánam. - Örülök, hogy minden rendbe jött.

 - Hát még én - sétáltam vissza mellé. - Sose hittem volna, hogy ennyire jó dolog a boldogság. Néha megcsípem magam, hogy nem álmodom-e, mert azért még félek, hogy egyszer csak felébredek - sóhajtottam egy nagyot. - Aú! - ordítottam el magam, mikor fájdalom mart az oldalamba. Mérgesen fordultam a barátom felé, aki gonosz mosollyal az arcán pislogott rám ártatlan szemeket meresztve. - Ez most mire volt jó? - háborogtam.

 - Csak tudatosítottam benned, hogy nem álmodsz - vonta meg a vállait jókedvűen.

 - Kösz! - húztam el a számat.

 - Bármikor szívesen - mondta miközben a tenyerével nyakon vágott.

 - És ezt most miért kaptam?

 - Mert az előbb elszaladtál. A fene sem fog utánad rohangálni - röhögött fel, amitől belőlem is kirobbant a jókedv.

Így sétáltunk be az öltözőbe, de mielőtt kinyithattam volna az ajtót a kapus a karomra tette a kezét.

 - Ugye tudod, hogy ezt most már nem puskázhatod el? Kendra nem érdemli meg, hogy átvágd, neki csakis a legjobb jár.

 - Tudom - bólintottam komolyan. - És mindent meg is fogok tenni, hogy megkapja. Megmondtam neked Iker - néztem a barátom szemébe, hogy lássa, igazat mondok - szeretem őt és azt akarom, hogy ő legyen a legboldogabb nő a földön. Ha kell, lehozom neki a csillagokat is.

 - Rendben - mosolyodott el a spanyol és láttam rajta, hogy felfogta és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetésünket.

Ahogy Ikernek ígértem, mindent elkövettem annak érdekében, hogy Kendrát boldoggá tegyem, így minden napra kitaláltam valami kis apróságot, amivel bizonyíthattam neki, hogy mennyit jelent a vallomása nekem. Hol moziba vittem, vagy vacsorázni, hol csak együtt töltöttünk egy kellemes estét Juniorral és a társasjátékaival. Mindegy volt, csak együtt legyünk.

Egyik szabad hétvégémen a tévé előtt ültünk és összebújva néztük a reggeli híreket, mikor Kendra felszusszant.

 - Mi az? - pislogtam rá kérdőn.

 - Csak azon gondolkodtam, hogy ha Goofy és Plutó mindketten kutyák, akkor Plútó miért nem tud beszélni, míg Goofy igen? Egy kutya miért gazdája egy másiknak?

Hitetlenkedve néztem rá, de mikor láttam, hogy ő ezt a kérdést komolyan gondolja, elnevettem magam.

 - Nem tudom, de például azt sem tudtam rólad, hogy szereted a meséket.

 - Viccelsz? - ült fel az ölemből és nekem azonnal hiányozni kezdett a teste melege. - A Szépség és Szörnyeteg az egyik kedvencem, de imádom a Macskarisztokratákat is és a Micimackót, az újak közül pedig a Hős6ost - sorolta lelkesen, akár egy gyerek.

Ahogy ragyogó szemeibe és kipirult arcára néztem, egy ötlet körvonalazódott meg bennem.

 - Várj meg itt - ültem fel hirtelen. - Mindjárt jövök - szaladtam az emelet felé.

 - Most hova mész? Cris? - ért utol a hangja, de nem válaszoltam. Besiettem a szobánkba és felhívtam az ügynökömet, akinek előadtam mit szeretnék. Azt ígérte mindent elintéz, csak legyek egy kis türelemmel. Hatalmas vigyorral a képemen mentem vissza a kanapén üldögélő lányhoz.

 - Ez mi a csuda volt? - kérdezte kissé sértődötten.

 - Nyugi, nemsoká megtudod - huppantam le mellé és átöleltem a vállát, hogy magamhoz tudjam húzni. Imádtam az illatát, így mélyet szippantottam belőle. Mintha engem igazolna, a telefonom csengeni kezdett és a kijelzőre nézve elvigyorodtam.

 - Sikerült Jorge? - vettem fel köszönés nélkül. Örömömben a levegőbe bokszoltam mikor a válasz pozitív lett. Mikor bontottam a vonalat, tekintetem az engem fürkésző lányra emeltem.

 - Most mi van? - kíváncsiskodott.

 - Most? - húztam az agyát és hangosan felröhögtem, mikor megláttam, hogy a szemét forgatja - most az van, hogy szépen felmegyünk a szobába - fogtam meg a kezét és elkezdtem az emelet felé terelni - és összecsomagolunk pár ruhát...

 - Hová megyünk? - vágott közbe türelmetlenül.

 - Cssh - tettem az ujjamat a szája elé, hogy elhallgattassam - majd megtudod, ha odaértünk. Neked csak annyi a feladatod, hogy összepakolj két napra való ruhát nekünk és Juninak.

 - Ő is jön? - csillantak meg a szemei boldogan, amitől még jobban beleszerettem.

 - Együtt megyünk - bólintottam majd a kezeim közé vettem az arcát és fölé hajoltam. - Mint egy rendes család - tüntettem el végre a távolságot az ajkaink közül és egy forró, szerelmes csókban részesítettem.

Miután sikerült féken tartani magamat és az érzéseimet, sikerült bepakolnunk és egy izgatott Juniorral együtt beültünk az autómba.

 - Még mindig nem mondod meg, hogy hová megyünk? - fordult felém Kendra.

 - Nem, nem - csóváltam meg nevetve a fejemet, mert a lány bevetett mindent, hogy kicsikarja belőlem az úti célunkat. Jókedvűen figyeltem ahogy karjait a melle előtt összefonva, durcásan visszadől az ülésébe.

 - Gonosz vagy - csücsörítette össze bosszúsan az ajkait.

 - Te pedig gyönyörű - mosolyogtam rá. Élvezettel figyeltem ahogy elpirult. Imádtam, hogy még mindig zavarba tudtam hozni.

 - Apa - hajolt be a két ülés közé a fiam - nekem sem mondod meg, hová megyünk?

 - De nem ám - kócoltam össze a haját, amit annyira utált. Most is morogva dőlt hátra és a kezeivel megpróbálta rendbe hozni a frizuráját. - Várnotok kell egy kicsit, de aztán megtudjátok - kacsintottam a mellettem ülő lányra.

Elkerekedett szemekkel pislogott körbe, mikor meglátta a repülőteret, ahol a magángépem már repülésre készen állt.

 - Mégis...

 - Cssh - néztem rá. - Bízol bennem?

 - Persze, de...

 - Nincs de - nyitottam ki az ajtót és kisegítettem őket is.

Néhány pillanat múlva már a kényelmes székeinkben ültünk a fedélzeten. Kendra úgy döntött, hogy nem kérdez többet, így Juninak bekapcsoltam egy mesét, míg én a feleségemhez bújva vártam, hogy felszálljunk.

 - Istenem! - kapta a szája elé a kezét a lány mikor úgy két óra múlva kinézett az ablakon és meglátta az alattunk elterülő várost. - Te elhoztál Párizsba? - ugrott a nyakamba,  majd egy olyan forró csókban részesített, amitől  feljegyeztem magamban, hogy sűrűbben szervezzek neki ilyen meglepetéseket.

Az izgatottság ami eluralkodott rajta, Junit és engem is magával ragadott. Ahogy leszálltunk, már várt ránk egy autó, ami elvitt minket a szállodánkhoz, hogy  felfrissítsük magunkat. Fél óra múlva már Kendra és a fiam is tűkön ülve várta a következő meglepetésemet, amitől a szájuk is tátva maradt mikor az autóval leparkoltunk előtte. A sofőrnek szóltam, hogy majd hívom ha szükségünk lesz rá, aztán útjára engedtem.

 - Na hogy tetszik? - öleltem át a még mindig csak hatalmasakat pislogó családomat.

 Kendra volt az aki hamarabb tért magához, és felém fordulva észre vettem a szemeiben gyűlő könnycseppeket.

 - Köszönöm - suttogta rekedten. - Ez volt az egyik legnagyobb álmom - csóválta még mindig hitetlenkedve a fejét.

 - Örülök, hogy én lehettem az aki ezt teljesítette - húztam szorosan magamhoz. - És én akarok az lenni, aki a többit is teljesíti - csókoltam meg, de sajnos nem tartott sokáig, mert a fiam is magához tért az ámulatból és a boldogságtól megtáltosodva a kezünket rángatva húzott minket a kapu felé.

 - Apa, ez király! Elhoztál minket Disneylandbe!

54.rész

Kendra

  - Tetszeni fogok ebben Ikernek? - emelt maga elé egy gyönyörű kék egybe ruhát Sara.

 - Szerintem anélkül jobban - vigyorogtam rá gonoszul.

 - Ne már - forgatta meg a szemeit. - Fogadjunk, hogy Sergioval töltötted a délelőttödet?

 - Honnan tudod? - pislogtam rá kíváncsian.

 - Az ember önkéntelenül átveszi a perverz stílusát, ha túl sokat van vele - vonta meg a vállát a barna hajú nő.

 - Ez igaz. Sese mellett nem lehet szégyenlősnek vagy mimózának lenni - nevettem fel, majd én is kiválasztottam egy nekem tetsző inget. - Azt hiszem ezt felpróbálom - mormogtam az orrom alatt, de Sara így is értette.

 - Oké, de utána beülünk valahova enni - jelentette ki.

Beleegyezőn bólogatva sétáltam a próbafülkéhez, hogy megnézzem magamon a kiválasztott darabot. Elgondolkodva bújtam ki a pólómból és szinte oda sem figyelve gomboltam be a türkiz színű, testre simuló blúzt.

Nem is rossz - döntöttem oldalra a fejemet, hogy jobban megnézhessem magamat. - Vajon Crisnek tetszeni fog? - ugrott be, de a számat elhúzva azonnal elhessegettem ezt az őrült gondolatot. - Miért kell nekem folyton a portugálra gondolnom? Miért ő az első és az utolsó akinek az arca felvillan előttem minden nap? Miért? Miért? Miért? - néztem kétségbeesetten a tükörképemre.

- Mert belezúgtam, mint vakló a gödörbe - suttogtam halkan a próbafülke magányában.

 - Kész vagy? - szakított ki gondolataim közül barátnőm vidám hangja, majd belépett mellém a tágas, tükrökkel körbe vett helységbe. - Azta - vigyorodott el. - Nagyon dögös.

 - Ez csak egy felső - forgattam meg a szemeimet.

 - Ja, egy olyan felső ami úgy feszül rajtad, mintha a második bőröd lenne. Crisnek tuti tetszeni fog.

 - Hagyjál már - nevettem fel erőltetetten. - Nem érdekel, hogy mit gondol róla. Magamnak veszem.

 - Aha - nézett rám mindent tudó szemekkel a kapus barátnője. - Én meg most jöttem le a falvédőről. Kendra, nem kell letagadnod, még a vak is látja, hogy szereted.

 - Mi? - fordultam felé hirtelen. - Ez nem..én nem... - dadogtam.

 - Dehogynem - fogta meg a vállaimat - és hidd el, hogy ez jó. Szeretitek egymást, na és? Férj és feleség vagytok. Mi itt a baj? Nem értem, hogy miért fogjátok vissza magatokat? - csóválta meg a fejét miközben várakozva nézett rám.

 - Én... - ültem le az egyik székre, ami arra volt hivatott, hogy kényelmesebbé tegye az átöltözést - összezavarodtam - vallottam be.

 - Mitől?

 - Ettől az egésztől - temettem az arcomat a kezeim közé. - Nem tudom, mit csináljak - sóhajtottam fel.

 - Elmondod?

Felnéztem Sarára, aki kedvesen pislogott le rám.

 - El, de szerintem előbb menjünk ki, mert holnap címlap sztori leszünk, hogy Iker Casillas és Cristiano Ronaldo feleségei magukra zárták a próbafülkét. Vajon mit csinálhattak odabent? - húztam el a számat. - Nem hiszem, hogy örülnének neki a fiúk.

 - Te tényleg túl sokat voltál ma Sesével - nevetett fel Sara hangosan, majd kilépett a helységből.

 - Cssh - tettem az ujjamat a szám elé vigyorogva. - Ne emlegesd, mert még azt is kitalálják, hogy ő is itt volt és hármasban csináltuk - intettem le hülyéskedve a barátnőmet, akivel egymásra néztünk amitől kitört belőlünk a röhögés és az előbbi nyomott hangulat eltűnt.

 Jókedvűen, felszabadultan siettünk a kedvenc éttermünk felé, ahol kisebb gondolkodás után mind a ketten rendeltünk magunknak valami finomságot. A gyors kiszolgálás után elfogyasztattuk az ételt, majd rendeltünk egy-egy capuccinot. Szórakozottan kevergettem az italomat mikor éreztem, hogy Sara tekintete szinte lyukat égetett belém.

 - Na mesélj! - szólt rám, mikor felfogta, hogy magamtól nem vagyok hajlandó semmit sem mondani.

 - Mit?

 - Kendra! Ne csináld! Arról volt szó, hogy elmeséled, hogy miért is vagy attól összezavarodva, hogy szerelmes vagy a férjedbe - tette a kezét az enyémre, amivel vadul kevergettem az előttem lévő italt.

 - Én...nem tudom - pislogtam idegesen. Zavaros gondolataim egymást kergették a fejemben. Hogy tudnám megfogalmazni Sarának, amit még saját magamnak sem sikerült? Oké, hogy beleszerettem Crisbe, mégis valami visszatart attól, hogy ezt be is valljam. Végül úgy döntöttem, hogy muszáj valakivel megbeszélnem ezt, mert ha nem, beleőrülök, így belekezdtem. - Félek.

 - Mitől? - villantak rám barátnőm kedvességtől csillogó szemei.

 - Hogy felébredek és ez az egész eltűnik - bámultam ki az ablakon. - Nem akarok megint pofára esni. Nem szeretném ha megint azt érezném, mint Raúllal.

 - Dre, Cris nem Raúl. Ő sose bántana - nézett rám Sara komolyan.

 - Tudom, és mégis félek - sóhajtottam fel. - Annyi nő van a világon. Miért pont nálam állapodna meg? Miért én kellenék neki? Amúgy is, csak egy hülye szerződés köt össze minket.

 - Én nem így hallottam - dőlt hátra a spanyol nő mosolyogva. - A kismadarak azt csiripelték, hogy a mi kis portugálunk szerelmet vallott neked, de te meg sem hallottad. Igaz ez?

 - Mert nem gondolta komolyan - csóváltam meg a fejem szomorúan. - Akkor hoztuk haza Junit a kórházból és csak hálás volt amiért vigyáztam rá.

 - Na persze - vigyorgott Sara. - Azért sírta el a bánatát Ikernek és azért van mostanában annyira letörve.

 - Mit csinált? - dobbant meg a szívem.

 - Bizony drágaságom, a te édes férjecskéd az én szerelmemnek újságolta el, hogy kikosaraztad.

 - De én nem...

 - Bevallottad neki, hogy te is ugyanúgy érzel?

 - Nem, de...

 - Válaszoltál neki mikor azt mondta szeret? - fojtotta belém a szót.

 - Nem, de én azt hittem, hogy csak azért mondja, hogy megköszönje, hogy Juniorral voltam.

 - Pedig nem azért tette - fűzte össze a karját a mellkasán a velem szemben ülő nő.  - Bármilyen hihetetlen számodra, Cris szeret téged, és nem csak mint a fia bébiszitterét, hanem, mint a feleségét, a nőt aki támogatja őt.

Elkerekedett szemekkel néztem Sarára. Próbáltam kiolvasni a tekintetéből, hogy ugrat vagy komolyan gondolja, de amit sikerült kivennem belőle, az megrémített. Nyoma sem volt benne hazugságnak. Tényleg ennyire vak lennék?

 - Ezt elszúrtam, igaz? - roggyantak meg a vállaim. - Ezek után még annyi esélyem sincs, mint...

 - Bolond vagy! - vágott mérgesen a szavamba Sara. - Hát nem fogtad fel amit mondtam? Szeret! És nem, nem szúrtad el, csak megnehezítetted a dolgokat kettőtök közt. Hidd el - tette az asztalon fekvő kezemre a sajátját - ha most haza mész és szépen bevallod, hogy te is ugyanúgy érzel iránta, akkor ti lesztek a földkerekség legboldogabb párja. Persze csak utánunk - kacsintott rám mosolyogva a barátnőm.

Miután Sara kitett a házunk előtt, elköszöntünk egymástól, de indulás előtt a lelkemre kötötte, hogy ne húzzam tovább a portugál agyát, hanem beszéljek vele. A még mindig bennem kavargó gondolataimtól kábán, csak egy bólintásra futotta. Kezeimben a szatyrokkal, beütöttem a kapukódot és szép lassan elindultam a ház felé. A nappaliban leraktam a csomagokat a földre, majd kisétáltam a teraszra, ahonnan behallatszódott Cris és Junior nevetése. Ajkaim mosolyra húzódtak, mikor megláttam őket a fűben, ahogy együtt edzettek. Vállamat az ajtófélfának döntöttem és tekintetemmel végig simogattam a látványukat. A portugál egy egyszerű fehér rövidnadrágban és fekete trikóban volt, míg Juni komplett Real szerelésben csinálta a felüléseket. Mikor sikerült neki megcsinálni az utolsó mozdulatot is, Cris magára húzta és megölelte. Jókedvűen nevettek és látszott rajtuk a feltétlen szeretet amit egymás iránt éreztek. Az én szívem pedig hevesebben kezdett dobogni, mikor találkozott a tekintetem azzal a gyönyörű csokibarna szempárral, ami mindig is elvarázsolt. Arcán hatalmas vigyor terült szét, amire Juni felkapta a fejét, majd felpattant a focistáról.

 - Anya - futott felém - képzeld, megcsináltam egy csomó felülést és fekvőtámaszt. Apa azt mondta, hogy ha ilyen ügyes vagyok, felnőtt koromba lehetek én a következő 7-es a Realban. Szerinted is ügyes vagyok? - pislogott rám kipirult arccal és csillogó szemekkel.

 - Te vagy a legügyesebb kisfiú, akit csak ismerek - guggoltam le hozzá és átöleltem, amit ő lelkesen viszonzott.

 - Szia - állt meg előttem a portugál. - Sarával voltál? - kérdezte kedvesen.

 - Szia. Igen, vettünk ezt azt - pirultam el a férfi közelségétől, mert eszembe jutottak a barátnőm szavai és ettől hiperventillálni kezdtem.

 - Megnézhetem majd? - simított végig az arcomon lágyan amitől megborzongtam.

 - Miért is ne - vontam meg a vállamat, mintha nekem mindegy lenne, de a szemeimet nem tudtam levenni a markáns arcáról, a telt ajkairól, aminek a sarkában egy ellenállhatatlan, huncut mosoly ült. Miért kell ilyen dögösnek lennie?

Még mielőtt valami oltári nagy baromságot csinálnék, megfordultam és besiettem a házba, magam mögött hagyva a fiúkat.

Kicsit később a konyhába mentem, hogy összeüssek valami könnyű vacsorát. A portugál eltűnt, hogy a benti medencében róhassa a köröket, míg Junit lekötötte egy új mesefilm. Dolores a barátnőivel a városban maradt, így egyedül voltam a konyhában. Bekapcsoltam a cd-lejátszót és megkerestem a kedvenc számaimat. Csípőm automatikusan mozogni kezdett a fülbemászó dallamokra. Dudorászva készítettem el a vacsorát és csak akkor forrt a torkomra a hang, mikor megláttam Crist, aki az ajtóban állt, egy farmernadrágban, meztelen felsőtesttel, a zuhanyzástól vizes hajjal és engem figyelt.

 - Ne hagyd abba - kuncogott fel. - Tetszett a látvány.

 - Fejezd be! - forgattam meg a szemeimet. - Inkább tedd hasznossá magad és segíts teríteni.

 - Igenis asszonyom! - nyomott bohóckodva egy apró csókot az ajkaimra majd felkapva az előkészített tányérokat és evőeszközöket elindult az asztal felé.

Néhány pillanatig megkövülve bámultam utána, de aztán leráztam magamról a merevséget és a vacsorát tartalmazó tállal követtem.

Junior végig csacsogta az egész étkezést, míg mi lopva figyeltük egymást. Mikor befejeztük az evést, Cris elvitte a fiát zuhanyozni, majd lefektette. Én összepakoltam a konyhát és elmosogattam a szennyes edényt. A hálónk felé tartva egy pillanatra megálltam és bekukucskáltam a laposakat pislogó fiúcska szobájába. A portugál az ágy szélén ült és egy könyv volt a kezében, amiből mesét olvasott a kicsinek. Elmosolyodtam, mikor láttam, hogy Juni szemei lecsukódtak és ajkai enyhén elnyíltak. Cris egy óvatos puszit nyomott a homlokára, majd betakargatta.

 - Elfáradt az edzéstől - suttogta vigyorogva mikor mellém ért.

 - Nem vagy vele egy kicsit kemény? - néztem kérdőn rá.

 - Nem - komorult el a focista arca. - Hidd el nem csináltatok vele semmi olyat, amit én ennyi idősen ne tettem volna meg.

 - Jó, csak nem szeretném, ha...

 - Nyugi - mosolygott rám - tudom, hogy félted, de nem kell. Stramm kis kölyök - nézett vissza az ajtóból.

 - Tiszta apja - suttogtam halkan, de meghallotta. Perzselő tekintetet vetett rám, amitől a hasamban lakó lepkék azonnal táncba kezdtek. Menekülőre fogtam a dolgot és zuhanyzásról motyogva otthagytam őt.

Mire végeztem az esti teendőimmel, Cris már a szobában volt és bámult kifelé az ablakon. Ahogy meghallotta a lépteimet, felém fordult. Szemei felcsillantak az egyszerű mezből és francia bugyiból álló pizsamám láttán. Ahogy figyeltem az arcán átsuhanó érzelmeket, Sara szavai jutottak eszembe. "Szeret téged."

Mi van, ha tényleg érez valamit irántam és én gyávaságból nem viszonzom, pedig valami jó is kisülhetne ebből. De ha...? Nem, fejezd be! - csitítottam le a kételkedő énemet. Mi bajom származhat abból, ha kockáztatok? Legfeljebb újból összetörik a szívem, de elmondhatom, hogy megpróbáltam. Mély levegőt vettem, majd minden bátorságomat összeszedve megszólaltam.

 - Beszélnünk kell! - Kérdő tekintetét látva sejtettem, hogy nem tudja hova tenni ezt a kijelentésemet, így folytattam. - Rólunk, arról, amit a múltkor...mondtál - fogyott el a hangom a bátorságommal együtt, de már nem volt vissza út. Szemei tükrében láttam, hogy tudja mire gondolok és kíváncsian várja, hogy mit hozok ki ebből. - Szóval...az van, hogy .. én is...Mármint, hogy ugyanúgy...ha még te is. Jaj, Istenem! - temettem az arcomat a kezeim közé. Annyira cikinek éreztem az egészet. Kezeim remegtek és a levegő is egyre kisebb dózisokban jutott a tüdőmbe. A helyzetet a portugál mentette meg, aki a kezeimet lefejtve rólam, felemelte az államat.

 - Remélem, hogy nem értelek félre és épp azt szeretnéd közölni velem, hogy te is ugyanazt érzed amit én - biccentette félre a fejét. A szája sarkában egy halvány mosoly jelent meg, de a szemei félelemmel telve várták a válaszomat. Úgy gondoltam, hogy mivel szavakkal nem tudtam elmondani neki, hogy mit szeretnék, így inkább a hajába túrtam és a tarkójánál fogva magamhoz húztam és ajkaimat az övéire nyomtam. A kezdeti sokk után a portugál belemarkolt a csípőmbe és nyelvével birtokba vette a számat. Megértette az üzenetemet.